Mátrai borvidék

A Mátrai Történelmi Borvidék az ország 22 borvidéke közül területi nagysága alapján a második legnagyobb, a hegyvidékiek között pedig a legnagyobb a mintegy 7.815 hektárnyi nyilvántartott szőlő ültetvényével. A borvidék a Mátra hegység déli lejtőin, kelet-nyugat irányban a Tarna és a Zagyva folyók által határolt területen, mintegy 15−20 km széles sávban helyezkedik el. A területen ősi hagyományai vannak a szőlészeti-borászati tevékenységnek. A Mátra-vidék legnagyobb települése Gyöngyös. A köréje települt falvakkal a mögötte magasodó Mátra hegyvonulatával hazánk egyik legszebb vidéke.

Mátrai borvidék 1    Mátrai borvidék 2

A Mátra dombjainak déli fekvése kedvező a mezőgazdasági kultúrák, főleg a szőlő és gyümölcstermesztés számára. Gyöngyös a környező falvakkal együtt képezi a Mátrai történelmi borvidéket. Ezen a területen már a Honfoglalás előtt itt élő népek is foglalkoztak szőlőműveléssel, borkészítéssel. Szent István király idején már nagy hagyománya volt a szőlőtermesztésnek. Írásos emlékeink a terület szőlővel, borral való kapcsolatát az 1040-es években említik először „1042-ben Saár határában zárdát építettek melyhez szőlőbirtok is tartozik”.

Mátrai borvidék 3    Út a Mátrába

Mátraalján a nagyobb arányú szőlőtelepítés a XIII. században indult meg, a XIV. században már jelentős a borkereskedelem is. A Kárpátok hegykoszorúja óvja a medencét a zord időktől, a Mátra hegység déli délnyugati lejtőin a sok napsugár érleli a bogyókat, a régi tűzhányók talaja pedig minden jóval ellátja a szőlőket, hogy tüzes, illatos jó bort teremjen. Ez a hely:

„Ahol a Nap és a hegy összeér”

Az itt készült fehér borok elsősorban friss, virág és gyümölcs illatukról híresek. Az itt érlelt bor hidat ver embertársainkhoz, barátságot köttet ember és ember között. A borvidékről egyre inkább elterjed a köztudatban, hogy nagytestű, kiváló, nemzetközi szinten is elismert vörösborokat készítenek. Napjainkban a borvidékhez tartozó 22 településen termesztenek szőlőt. A borok jól illeszkednek, simulnak tájjellegű ételeinkhez, erősítve egymás ízét, zamatát, finomságát.